NGO-k és raportőrök: Hogyan készül egy PACE-jelentés?

„Szokatlanul határozott hangvételű állásfoglalást fogadott el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) a magyar demokrácia és jogállamiság állapotáról. A páneurópai testület felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul vessen véget a háborús veszélyhelyzetnek, és számolja fel a Szuverenitásvédelmi Hivatalt” – e sorokkal kezdődik a Magyar Helsinki Bizottság október 2-i közleménye. A szervezet üdvözölte a döntést, és leszögezte: elvárják, hogy a határozat konkrét lépésekhez vezessen.

A Helsinki Bizottság szerint Magyarországot azért vonták fokozott vizsgálat alá, mert „az utóbbi években több egyértelmű jelzés érkezett” arról, hogy az állam nem az Európa Tanács alapelvei szerint működik. A közlemény is rögzíti: a két raportőr (az észt Eerik-Niiles Kross és a görög George Papandreou – mindketten progresszív politikusok) az eljárása során civil szervezetekkel – köztük a Helsinki Bizottsággal is – konzultált. Arra viszont már nem tér ki, hogy az említett jelzések jelentős része ugyancsak tőlük származik. Tehát ugyanaz a kör alakította az ellenőrzés alapjául szolgáló narratívát, amely aztán „tanúként” és „szakértőként” is fellépett.

A 21 oldalas, 102 bekezdésből álló dokumentumot 84 lábjegyzettel látták el – egy részük technikai jellegű vagy törvényekre, korábbi jelentésekre mutat, a többire viszont a későbbiekben részletesen kitérünk. A jelentésben terítékre kerülnek az alkotmánymódosítások, az igazságszolgáltatás függetlensége, a média és a civil szervezetek helyzete, valamint a határon túli magyarok szavazati joga, sőt a 2025-ös budapesti Pride is.

Például az ötödik-hatodik oldalon felhánytorgatják, hogy 2010-ben a Fidesz–KDNP a szavazatok 53 százalékával a mandátumok 68 százalékát szerezte meg, majd rövidesen 386-ról 199-re csökkent az országgyűlési helyek száma. „Az ilyen drasztikus csökkentés szükségszerűen a választókerületi határok újrarajzolásával jár”, ám az „elterjedt vádak” szerint az új körzetek határait politikailag irányított módon húzták meg – olvasható a dokumentumban.

A kulcsállítást két forrásra alapozták: egy 2022-es Economist-cikkre és egy 2012-es Political Capital-elemzésre. Utóbbi már a megjelenésekor sem volt feltétlenül helytálló, hiszen az a 2010-es népességi adatok – lakóhely, pártpreferencia – változatlanságával számolt. Ráadásul az egyik táblázata azt mutatta, hogy az új rendszer lényegesen kevésbé (a 15 százalékkal szemben csak 6,7 százalékkal és nem csak a győztes javára) torzít, mint a korábbi, ezzel azonban a jelentéstevők nem törődtek.

Nem mellesleg, a think-tanknek későbbi – például 2016-os – vizsgálatai is vannak, amelyek figyelmen kívül hagyása megkérdőjelezi a raportőrök kellő körültekintését függetlenül attól, hogy egy kilencéves állapotfelmérés következtetései sem feltétlenül igazak 2025-ben.

Az Economist-cikk különösen tanulságos. Egy egyszerű Google-keresésben a találati lista második helyén – Pardavi Márta X-bejegyzése áll. A Helsinki Bizottság társelnöke néhány órával a megjelenés után osztotta meg a riportot. Ebből akár arra is következtethetünk, hogy köze volt hozzá, de a cikket e dolgozat megírásának idején nem lehetett megnyitni, így ezt nem tudtuk ellenőrizni.

Mindenesetre a helsinkisek méltán lehetnek rá „büszkék”, hiszen azóta több tanulmányban (Columbia Egyetem vagy a Soros György kiemelt támogatását élvező Center for American Progress) is, mint a magyar demokrácia hanyatlásáról szóló „ténybeli bizonyíték” jelent meg.

A PACE-jelentés a 2011-es választási reform egyik következményeként említi, hogy a külföldön élő, belföldi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben szavazhatnak a pártlistára. A dokumentum szerint a levélszavazás aggályos, csalásra is lehetőséget adhat. E narratívát részben a 2022-es adatokkal próbálják alátámasztani: a Fidesz a diaszpóra szavazatainak 93,89 százalékát kapta, miközben országosan a listás aránya 54 százalék volt.

E különbség szociokulturális okainak megértésére viszont kísérletet sem tesznek, inkább elfogadják azt a tézist, miszerint a kézbesítés, a kitöltés, a begyűjtés gyakorlata torzíthatják a választói akarat szabad érvényesülését. De milyen alapon?

A levélszavazásról szóló rész fő bizonyítéka a Hungary Today cikke. Bár a Wikipédia kormánypárti portálnak minősíti az oldalt, az idézett beszámoló döntően ellenzéki állításokból és egy HVG-tudósításból lett összeollózva, valamint közvetlenül idézi a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Facebook-bejegyzését, és ez az, ami kis változtatással bekerült a raportőrök jelentésébe: „A jelenlegi levélszavazási rendszer nem alkalmas arra, hogy a választók jogaikat befolyástól mentesen és biztonságosan gyakorolják”.

Felróják a PACE-jelentésben azt is, hogy a 2011-es reform liberalizálta a pártalapítás és az indulás szabályait, a jelentés logikája szerint ugyanis a könnyebb indulás „törvényszerűen” a kamupártok elszaporodásához vezetett, azok pedig szétaprózzák a szavazatokat, ami kizárólag a kormánypártnak kedvez.

E súlyos állítást az OCCRP egyik cikkével támogatták meg. Csakhogy az OCCRP nem egy független szakértőkből álló think tank, mint azt a neve sugallja, hanem egy oknyomozó médiahálózat (magyar partnerei: az Átlátszó és a Direkt36). A hivatkozott írásuk kulcsmondata pedig a Transparency International jogi igazgatójának, Ligeti Miklósnak a véleménye: „A kamupártok ennek a kormánynak az eredményei.” Vagyis a PACE ismét – közvetett módon – egy civil szervezet álláspontját emelte bizonyítékká.

Érdemes kiemelni azt is, hogy a 2022-es választások értékeléséhez a raportőrök két elemzést idéztek. Az egyik a Political Capital–Transparency International–K-Monitor közös anyaga a plakátkampányról, a másik a Political Capital–Mérték–Lakmusz véleménye a közösségi médiás költésekről és a „Nyugat-ellenes narratívákról”. Tehát ténykérdés, hogy a dolgozatban eddig nevesített szervezetek szorosan együttműködnek – egyazon hálózat tagjai.

Külön blokkban kifogásolták a jelentéstevők, hogy a kormány a háborús veszélyhelyzet alatt gazdaságpolitikai kérdéseket is rendeleti úton szabályozott. A dokumentum szerint a „humanitárius válságra” hivatkozva árstopokat, egyes vállalatok felett állami kontrollt, az áram-, gáz- és kőolajellátás újraszabályozását és más különintézkedéseket vezettek be, holott ezek a lépések nem kapcsolódnak szorosan a háborúhoz, és túlterjeszkednek a különleges jogrend indokolt körén.

E fejezetnél a raportőrök két, látszólag tudományos dolgozatra hivatkoznak. Első látásra a független szakértői vélemények erősítik a következtetéseket, de alaposabban megvizsgálva a forrásokat világossá válik, hogy a „sértetti” vagy „vádlói” kör és a „szakértők” köre lényegében megint csak egybeesik.

Mészáros Gábor 2024-es, lektorált cikke a rendkívüli jogrend visszaélésszerű használatáról tartalmilag ugyanis nagymértékben épít a 2022. november 14-én bemutatott, a Helsinki Bizottság megrendelésére készült „Kivételes kormányzati hatalom, alkotmányos béklyók nélkül” című tanulmányra. A két szöveg érvelési váza, kulcsfogalmai és több megállapítása szorosan megfeleltethető egymásnak. A PACE tehát lényegében egy következetesen ellenzéki magatartást tanúsító szervezet megbízásából készült elemzés frissített, akadémiai formába öntött változatára támaszkodott.

A másik tanulmány, a Soros-egyetemen (CEU) továbbképzett Gárdos-Orosz Fruzsina és az ellenzéki vezetésű főpolgármesteri hivatal főjegyzőségén dolgozó Burján Evelin írása a „kockázatkezelésből” a „visszaélés” felé csúszó különjogosítvány-gyakorlatot elemzi. A szerzők nyilvános szakmai pályáját ismerve esetükben sem férhet kétség ahhoz, hogy aktív jogpolitikai szereplők, akik korábban is markáns kritikákat fogalmaztak meg a magyar szabályozással kapcsolatban.

Itt érdemes megemlíteni: ugyancsak a látszólag független tanulmányok sorába illeszkedik a Centre for Media Pluralism and Media Freedom által jegyzett „Monitoring Media Pluralism in the Digital Era – Country report: Hungary”. Ennek kapcsán – és a PACE gyakorlatának megfelelően – sem tüntették fel, hogy társszerzője Polyák Gábor, Majtényi László (a Soros Alapítvány által létrehozott Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője) egykori tanácsadója és a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója.

A továbbiakban a raportőri jelentés „kvázi-szakértői” bizonyító erővel idézi a Szabad Európa, a Direkt36, az Átlátszó és a Telex cikkeit. Ezzel szemben a Magyar Nemzet és a Mandiner mindössze egyszer-egyszer kerül hivatkozásra, és akkor is „bűnjelként”: olyan illusztrációkként, amelyek az egyszerre áldozatként, vádlóként és független szakértőként is megjelenő NGO-k állításait hivatottak igazolni. Ténykérdés tehát, hogy a jelentést erős prekoncepciók és szelektív forráshasználat jellemzi.

Hasonló a logika a Szuverenitásvédelmi Hivatal vitatott jelentéseivel kapcsolatban is (például: „A Transparency International Magyarország tevékenységének hatása a magyar szuverenitásra”, „Az Átlátszó tevékenységének hatása…”). A raportőrök ezeket érdemben nem vizsgálták, és fel sem merült bennük, hogy az érdekellentét miatt legalább a Transparency International és az Átlátszó anyagait kizárják a bizonyításukból.

Eljárásuk során a jelentéstevők nem végezték el a tényellenőrzés, a konzisztenciateszt és a súlyozás munkáját – tekintet nélkül arra, hogy az idézett szervezetek és személyek nyilvánosan együttműködnek, pusztán a mennyiségi elv alapján igaznak fogadták el azt, amit többen azonosan állítanak.

Márpedig a jogállamiság helyzetének megítéléséhez nem elég a narratívák gondos kiválogatása. Minimumkövetelmény a forráseredet (ki készítette, milyen finanszírozással, milyen érdekviszonyokkal), a funkciójelölés (háttérmagyarázat, ellenvélemény, illusztráció vagy primer bizonyíték), a redundanciaszűrés (ugyanazon tény több, egymást idéző cikkben), és a pluralitás (azonos témára eltérő profilú műhelyek és médiumok).

A helyzetet súlyosbítja, hogy a PACE-jelentés többször hivatkozik a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság olyan dokumentumaira, amelyek hasonló metódus alapján lettek összeszerkesztve. Ez pedig már rendszerszintű problémákra utal úgy az Európai Unióhoz, mint az Európa Tanácshoz kapcsolódó intézményeknél.