Ugrás a tartalomhoz
Fejléc kép

A VIZSGÁLT ÁLLÍTÁS

Budapest a régió második legszegényebb fővárosa, Bukarest elképesztő tempóban gazdagodva tört az élre"

Forrás: 444.hu | 2024. október 25.
Kétes

A VIZSGÁLAT EREDMÉNYE

Az állítás féligazság. A cikk által hivatkozott kutatás nem vizsgálja az egyes régiók szegénységi mutatóit. Ezekből az adatokból kiderül, hogy éppen Bukarestben jelent problémát a magas szegénységi ráta. Az adatokból látható, hogy míg Magyarországon mindössze két százalék él szegénységben, Romániában még a leggazdagabb régióban is több, mint hat százalék, országosan pedig 16 százalék.

Forrás: 444.hu  |  2024. október 25.

Tényleg Európa egyik leggazdagabb városa lett Bukarest?

A 444 egy Eurostat statisztika alapján állította, hogy a Bukarest 2021-ben gazdagabb volt nem csak Budapestnél, de még Bécsnél (és Berlinnél) is. 

Az általunk vizsgált szegénységi ráta viszont mást mutat. A lakosságnak azt a részét vizsgálja, amelynek tagjai fejenként napi 5,5 dollár (nagyjából 2200 forint) alatti összegből gazdálkodnak. 

A Macrotrends 2021-es adatai1 szerint Romániában a teljes lakosság 7,1 százaléka él ez alapján szegénységben. Ebből ugyan Bukarestre vonatkozó konkrét adat nem derül ki, ugyanakkor egy 2017-es román tanulmány2 szerint a fővárosban volt a legalacsonyabb az ország régiói közül a szegénységi ráta, 6,1 százalékos.

Magyarországon ezzel szemben 2017-ben 4 százalék, 2021-ben pedig csupán 2,2 százalék volt a szegénységi ráta. 

Érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon a szegénységi ráta 2008 után indult meredek emelkedésnek, és csak 2012-re sikerült csökkenő pályára állítani azt. Az azóta a hivatkozott 2021-es évig eltelt 9 évben pedig 7,8-ról 2,2 százalékra csökkent a szegénységben élők aránya.
Forrás: Macrotrends, 2021
A szegénység és a társadalmi kirekesztődés Eurostat által mért kockázata is magasabb a magyarországinál Romániában. 

Ahogy az uniós átlag is elmarad a magyar adatoktól. Ezen a téren olyan országokat előzünk 2023-ban, mint Németország vagy Franciaország, míg az abszolút sereghajtó pont Románia az Eurostat adatai3 szerint. Ezekből kiderül, Romániában 32 százalékot fenyeget a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés, az uniós átlag pedig 21,4 százalék. Magyarország a maga 20 százalék alatti rátájával az unió jobban teljesítő feléhez tartozik e téren.

Forrás: Eurostat, 2023

Az Eurostat régiós bontásában a szegénység kockázatának kitettek száma Románián belül Bukarestben volt a legalacsonyabb 2023-ban: 2,1 százalék. Mindeközben azonban Romániában van olyan régió, ahol ugyanez a mutató 30 százalék felett volt ugyanez a mutató.45 Ez is jól mutatja a hatalmas társadalmi különbségeket az országban.

A 444 állítása összességében féligazság. Az, hogy nagyobb a fogyasztás Bukarestben, nem jelenti azt, hogy gazdagabb lenne a főváros, mint Budapest, vagy más nyugat-európai városok. Ahogy láttuk, Romániában még mindig magas a szegénység vagy társadalmi kirekesztés által veszélyeztetett emberek aránya.

  1. 1https://www.macrotrends.net/global-metrics/countries/ROU/romania/poverty-rate
  2. 2https://insse.ro/cms/sites/default/files/field/publicatii/dimensiuni_ale_incluziunii_sociale_in_romania_2017.pdf
  3. 3https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=File:Poverty_and_social_exclusion_May2024.jpg
  4. 4https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/ilc_li41__custom_14386770/default/table?lang=en
  5. 5https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/w/ddn-20241219-1
Talált hamis vagy nem meggyőző híreket? Küldje el nekünk!
Back to top