Magyar Péter tényleg a piacról élt, ahogyan a Partizánban állította?
- Magyar Péter 2024 eleji partizános interjújában azt állította, "meg fog tudni élni a piacról, ahogy korábban is meg tudott élni";
- Önéletrajzából ugyanakkor nem derül ki, korábbi pozíciói közül melyek számíthatnak piacinak: csak jogászi, illetve állami szférás állásokat találtunk. Kifejezetten érdekes, hogy Magyar Pétert egyébként az Ügyvédi Kamara adatbázisában sem találjuk: sem ügyvédként, sem ügyvédjelöltként.
- Arról nem is beszélve, hogy a Tényellenőr információi szerint munkáit többnyire szüleinek, illetve később feleségének, Varga Juditnak köszönhette;
- Összességében elmondható, hogy az ellenzéki politikus szakmai előélete számos kérdést vet fel.
Bármikor meg tudna élni a piacról?
A napokban elővettük Magyar Péter első partizános interjúját 2024 elejéről.1Ebben olyan érdekességekre lettünk figyelmesek, amelyekre korábban nem is gondoltunk. De menjünk sorjában. A Tisza elnöke szó szerint a következőket mondta:
"…nem érdekelnek az állások, tehát hogy azokról le kellett mondanom és ezzel mondjuk nekem anyagi károm keletkezik... szerintem ez nem egy probléma, meg fogok tudni élni a piacról, ahogy korábban is meg tudtam élni, ahogy sokan meg tudnak, hogy meg kell nekik élniük…"
Magyar állítása kapcsán előhívtuk tehát az Európai Parlament honlapján elérhető önéletrajzát,2 hogy fényt derítsünk arra: mik lehettek azok a "piaci" állások, amelyekből állítása szerint korábban meg tudott élni.

"Néha voltam ügyvéd"
CV-je szerint először a jogi pályán próbált szerencsét. 2003 után bírósági fogalmazóként, 2006-tól 2010-ig pedig ügyvédként dolgozott. Erre lehet következtetni a Diákhitel Központ honlapján megjelent bemutatkozó interjújából is:
"a Fővárosi Bíróságon töltött tapasztalatszerzés és a jogi szakvizsgái letétele után a nemzetközi ügyvédi szférában helyezkedett el, ahol multinacionális vállalatok magyarországi beruházásait segítette társasági, kereskedelmi és versenyjogi területen". 3 4
Tavaly a Partizán műsorában kicsit bizonytalanul úgy fogalmazott, hogy néha ügyvéd, néha bírósági fogalmazó volt:
"…két évtizeden keresztül 2018-ig kormánytisztviselő voltam, néha voltam ügyvéd, voltam bírósági fogalmazó..."
2007-ben a "Ne Féljetek!" Alapítvány kuratóriumi agjalóként a Kruchina-fivérek és a vonatkozó indexes cikk ügyvédjelöltként hivatkozik rá.
"…hálásak Balog Zoltán fideszes képviselőnek, hogy meghallgatta őket az országgyűlés emberijogi bizottsága előtt, Magyar Péter ügyvédjelöltnek, hogy ingyenesen ellátta a jogi képviseletüket, és az Indexnek is, hogy foglalkozott a velük történtekkel."5
Magyar Péter arról is beszélt, - amikor a CV-je szerint elvileg már ügyvéd volt - hogy ügyvédjelölti igazolványával hozta ki a börtönből az embereket a 2006-os tüntetések után.
"2006-ban Gulyás Gergővel közösen próbáltunk segíteni az akkori rendőri túlkapások sérültjeinek, áldozatainak, friss ügyvédjelölti igazolvánnyal hoztam ki börtönből embereket, barátaimat"
Ahogy a fentiekből is látható, meglehetősen sok a bizonytalanság Magyar Péter jogi, szakmai múltjával kapcsolatban. A sajtóban hivatkozták rá mindenhogyan: a "Ne Féljetek!" Alapítvány titkáráraként, jogászként, de 2008-ban ügyvédként is emlegetik, és 2024-es átállása után is sorozatosan ügyvédjelöltként hivatkoznak rá.
Nincs nyoma az ügyvédi kamarában
Az Ügyvédkeresőben6 ugyanakkor hiába keressük Dr. Magyar Pétert, csak egy nagykanizsai, most is aktív kollégát találunk ezzel a névvel. Ő viszont nem azonos az ellenzéki politikussal.
Ügyvédjelöltként sem találjuk a rendszerben Magyart - sem a töröltek, sem az inaktívak között. Miközben egykori évfolyamtársa, Gulyás Gergely Győző a mai napig megtalálható az adatbázisban – azóta már törölt ügyvédjelöltként.

A TISZA Párt elnökének jogászi múltjára hiába próbálunk más kategóriában nyomokat találni a nyilvántartásban: sem alkalmazott ügyvédként, sem jogtanácsosként, sem asszisztensként vagy európai közösségi jogászként nem dobja ki a kereső a nevét. Így felmerül a kérdés:
miért nem szerepel Magyar Péter az adatbázisban?


Családi segítség
A jogi kitérő és a 2010-es kormányváltás után Magyar Péter elsősorban állami állásokat csípett meg.
A Tényellenőr információi szerint a politikus ezeket a lehetőségeket leginkább családi összeköttetéseinek köszönhette. Úgy tudjuk, hogy bírósági fogalmazói, majd ügyvéd(jelölt)i pozícióit a szülei, később pedig minden állását a felesége, Varga Judit közbenjárásával szerezte.
Magyar Péter később megfordult a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, a Magyar Fejlesztési Banknál, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságában, a sokat emlegetett Diákhitel Központban, végül 2022 és 2023 között a Good Farming Kft. vagyonkezelő ügyvezető igazgatója volt. Utóbbiról érdemes megjegyezni, hogy a kft. egyedüli tulajdonosa az Eximbank által kezelt Európa Agrár- és Élelmiszeripari Magántőkealap. Mivel az Eximbank (Magyar Export-Import Bank Zrt.) egyedüli részvényese a magyar állam, így ismét nem beszélhetünk versenyszféráról.
Bár önéletrajzában nem tünteti fel, ugyanitt elérhető vagyonnyilatkozata szerint további cégektől is kapott az elmúlt három évben komolyabb juttatásokat: egyebek mellett a szintén kormányközelinek számító Hodler Alapkezelőnél és a Hiventures Zrt.-nél is - ezzel 2021 januárjától 2022 februárjáig még a kormányfő fizetésénél is magasabb jövedelemre tett szert.
Összegezve elmondható, hogy 2010 után Magyar Péter alig dolgozott a piacon, szinte kizárólag kormányközeli munkákat végzett.

A kérdőjelek nem egyenesedtek ki
Magyar Péter kissé ködös CV-je alapján sem tűnik úgy, hogy értékelhető időt töltött volna az állami szférán kívül, ráadásul információink szerint jogászi munkáit is belsős, jórészt családi ajánlások útján szerezte. Hivatalos vagyonnyilatkozata alapján az elmúlt három évben komolyabb bevételekre csakis kormányzati vagy kormányközeli intézményeknél tett szert.
A dilemma ezek után feloldatlan marad: a Tisza Párt elnöke miért hiányzik a Kamara nyilvántartásából – és milyen jellegű ügyvédi munkát végzett 2006 és 2010 között, amikor saját bevallása szerint multinacionális vállalatok magyarországi beruházásait segítette.7 Talán ez lett volna az emlegetett versenyszféra, a "piacból megélés"?
Hozzátartozik, hogy 2009 után saját bevallása szerint is háztartásbeliként volt otthon a gyerekekkel Brüsszelben.8
- 1https://www.youtube.com/watch?v=8cJulnczg2E
- 2https://www.europarl.europa.eu/meps/en/256868/PETER_MAGYAR/cv?cvLanguage=hu
- 3https://diakhitel.hu/aktualitasok/diakbarat-diakhitel-interju-magyar-peterrel/
- 4https://hvg.hu/kkv/20190611_Uj_vezerigazgato_all_a_Diakhitel_Kozpont_elen
- 5https://index.hu/belfold/kruchina7930/?token=d2e32b7ca7cf5ca288fb81fabaad820d
- 6https://magyarugyvedikamara.hu/html/nyilvanos-kereso/
- 7https://n4b.hu/kozlemenyek/press_release.php?id=40126&no_results_total=2237&lstresults=8
- 8https://index.hu/belfold/2024/03/27/varga-judit-magyar-peter-paros-interju-kepmas-magazin-2020-februar/?token=d0e384e9783d536f8a990d814b9a215d