Ugyanazon a napon szólalt fel Bajnai Gordon és Tarr Zoltán egy globalista agytröszt rendezvényén
- A GLOBSEC a világ egyik legnagyobb atlantista biztonságpolitikai fóruma;
- A szervezetben fontos pozíciót tölt be Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök és Korányi Dávid nemzetközi háttérember;
- Mind Bajnait, mind Korányit összefüggésbe hozták a 2022-es választást megelőző külföldi befolyásolási kísérlettel;
- Éppen ezért érdekes, hogy az idei konferencián a Tisza egyik legbefolyásosabb politikusa, Tarr Zoltán egy napon adott elő Bajnaival.
- Mindketten erőteljesen támadták a magyar kormányt, Bajnai Ukrajna támogatásának szükségességéről beszélt;
- Tarr Zoltán szereplése közel sem tűnik véletlennek: az általa alapított egyesület mögött megjelent Bajnai Gordon köre. Utóbbi szervezetet, az Estratos Digitalt mintegy félmilliárd forinttal támogatta a Korányi-féle Action for Democracy. Erről a Tényellenőr számolt be elsőként.
Bár a médiában kevés szó esett róla, Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke az elmúlt hetekben feltűnt egy nemzetközi think tank rendezvényének előadójaként.

Az ellenzéki politikus június 13-án adott elő a konferencián. A pódiumbeszélgetés témája a populizmus, a politikai retorika eltorzulása és a közösségi média politikai felhasználása volt.1
Tarr Zoltán egyébként már korábbról ismerheti a GLOBSEC-et, ugyanis 2017-ben előadott egy olyan konferencián, ahol a szervezet képviseltette magát.

Legalább ennyire izgalmas, hogy Tarral egy napon megjelent az összejövetelen Bajnai Gordon, volt miniszterelnök is, aki az európai fegyverkezésről és Ukrajna támogatásáról vezetett szimpóziumot.2

Az esemény a GLOBSEC nevű agytröszt konferenciája volt, amelyre a világ számos pontjáról hívtak előadókat. A Tisza alelnökének részvétele az eseményen azonban kifejezetten érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy kik a szervezet vezetői:
Politikai tevékenységük közismert, nem mellesleg mindketten kötődnek Tarrhoz.
A közelmúltig Bajnai Gordon nevéhez volt köthető az a DatAdat, amely 2022-ben az összefogott ellenzék számára küldött, több mint hárommilliárd forintnyi,5 külföldről érkező kampánytámogatás elköltését lebonyolította.
A DatAdat egy névváltást követően a 2022-es választás után Estratos Digital néven, legutóbb a Tisza Párt elődszervezetének tekinthető Talpra Magyarok! mozgalom adatkezelőjeként bukkant fel újra.6 Ez utóbbi szervezethez erősen kötődő Legyél a változás Egyesületet eredetileg Tarr Zoltán alapította.
Ahogy a 2022-es ellenzéki kampányt, úgy az Estratos Digitalt is a GLOBSEC másik magyar vezetője, Korányi Dávid finanszírozta. Tehát Korányi az Action for Democracy vezetőjeként előbb Márki-Zay Péter kampányát segítette meg az Egyesült Államokból, most pedig a Magyar Péter mögött és Tarr Zoltán mellett felbukkanó Estratos Digitalnak juttatott közel félmilliárd forintot.7
Tarr Zoltán kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerével és a Tiszában betöltött szerepével a Kontextuson megjelent videónkban is foglalkoztunk:
Összefoglalva tehát:
- Az ellenzéki kampányt külföldről finanszírozó szervezet vezetője (Korányi),
- a külföldről érkező források felhasználásáért felelős cég vezetője (Bajnai) egy szervezetben töltenek be vezető tisztséget,
- Bajnai cége, az Estratos felbukkan Tarr Zoltán alapítványának adatkezelési tájékoztatójában,
- Tarr Zoltán felajánlja a mozgalmát, hogy legyen az a Tisza Párt alapja,
- majd ő maga is megjelenik annál a szervezetnél, amelynek igazgatósági tanácsában az alapítványát segítő Bajnai ül.
A GLOBSEC konferenciája egyébként igazi hálózati találkozópont volt, Tarr Zoltánon és Bajnai Gordonon kívül előadott Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke is, és a meghívottak között szerepelt számos más, Ukrajnához és a Soros-hálózathoz köthető személy is.8
- 1https://x.com/GLOBSEC/status/1933561125615870176/photo/1
- 2https://www.youtube.com/watch?v=jU9THyxaWKs&t=11487s
- 3https://www.globsec.org/who-we-are/our-people/gordon-bajnai
- 4https://www.globsec.org/what-we-do/press-releases/david-koranyi-joins-globsec-strategic-advisor?__cf_chl_tk=YP0208YlyKq6Krz4RCyei5lsCVjeBS7GPMY43Qgiiu4-1750256351-1.0.1.1-QsfbPW7buAshAJsc5oLeZ0tJbryDSdDLwf9g.JQ4zuI
- 5https://pestisracok.hu/magyar-ugar/2023/01/elkepeszto-az-eddig-ismertnel-joval-nagyobb-osszeg-landolt-a-dollarbaloldal-szamlajan
- 6https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/04/telitalalat-par-oraval-a-magyar-nemzet-cikke-utan-magyar-peterek-eltuntettek-a-honlapjukrol-a-datadatos-szalat
- 7https://tenyellenor.hu/felmilliard-forintnyi-dollart-csurgattak-washingtonbol-a-datadat-kornyekere-magyar-peter-berobbanasa-elott
- 8https://forum2025.globsec.org/speakers/