Ugrás a tartalomhoz
Fejléc kép
Both Hunor
Both Hunor Igazgató

A magyar vasúti közlekedés jól áll régiós összehasonlításban

  • Az elmúlt néhány hónap egyik leginkább felkapott témája a hazai tömegközlekedés helyzete volt. A közbeszédben rendszeresen megjelentek mind a vasúti, mind a közúti tömegközlekedéssel kapcsolatos észrevételek és vélemények. 
  • A Tényellenőr ezért megvizsgálta a magyar vasúti közlekedést érintő adatokat, mint az utóbbi időben legtöbbet kritizált közlekedési formát.
  • Ezek alapján magyar vasúti közlekedés európai összehasonlításban a középmezőnybe tartozik. 
  • Nemzetközi összehasonlításban, mind az utaskilométerek, mind az utasszám alapján a régiónk élmezőnyébe tartozunk, minden kritika ellenére.
  • Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség adataiból kiderült az is, hogy a magyar vasúti közlekedés az egyik legolcsóbb Európában.

A magyar tömegközlekedés kihasználtsága

A tömegközlekedés népszerűségének egyik legjobb mutatója az, hogy mekkora létszámban és milyen gyakorisággal használják az adott országban a tömegközlekedési szolgáltatásokat. Értelemszerűen az egyes országok adatai önállóan érdemi információval nem szolgálnak, azonban összehasonlítva más országok adataival már átfogó képet kapunk, ami alkalmas arra, hogy azokból következtetéseket vonjunk le. 

A Tényellenőr ezért megvizsgálta, hogy mekkora a vasúti közlekedést használó utasok, illetve a tömegközlekedésben töltött utaskilométerek száma hazánkban és a környező országokban.

Ehhez első szempontként a vonatot használó személyek utaskilométereinek számát hasonlítottuk össze Magyarországon1 a KSH és az Eurostat régiós adatai alapján.2 3

Ennek alapján megállapítható, hogy 

  • Magyarországon 9887 
  • Csehországban 9996
  • Szlovákiában 3543
  • Romániában 6151
  • Horvátországban 1142 millió utaskilométer tömegközlekedés zajlott a 2023-as évben.

A második szempont a vasúti közlekedést használó utasok száma lehet Magyarországon a KSH4 és a régiós Eurostat adatok alapján.5

Ezek alapján:

  • Magyarországon: 186,5 millió fő,
  • Csehországban: 183,9 millió fő,
  • Szlovákiában: 71, 6 millió fő,
  • Romániában: 74,2 millió fő,
  • Horvátországban: 23,8 millió fő közlekedett vasúttal 2023-ban.

 A vasúti közlekedés kihasználtságát vizsgáló mérések alapján megállapítható, hogy a hazai utasok körében kiemelkedő népszerűségnek örvend ez a tömegközlekedési forma.

Összehasonlítva a régiós országokkal láthatjuk, hogy mind utasok számában, mind utaskilométerek számában szép helyezést értünk el.

A magyar vasút a középmezőnyben szerepel

A Tényellenőr megvizsgálta az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) 2024. decemberében kiadott jelentését, amelyben a T&E több szempont alapján összehasonlította az európai államok vasúttársaságait. Az alábbiakban ebből a jelentésből emeljük ki az alábbiakban az összesített értékelést, valamint a vasúti utazás megfizethetőségére vonatkozó összehasonlítást.

A vasúttársaságok összesített értékelése a T&E által vizsgált tényezők alapján (2024. december)6

Magyarázat: A T&E az összes vizsgált tényező átlagaként megállapított összesített értékeléssel hasonlította össze az európai vasúttársaságok teljesítményét. A skála 1-10-ig terjed és a nagyobb szám jobb eredményt jelent. Forrás: Transport Environment

A T&E értékeléséből láthatjuk, hogy a MÁV európai szinten a középmezőnybe tartozik, megelőzve többek között a német (DB), illetve holland (NS) állami vasúttársaságokat is. Azonban minimálisan jobb értékelést kapott a szlovák (ZSSK), illetve román (CFR), valamint előkelő helyet foglalhat el a lengyel (PKP) és cseh (CD) állami vasút is.

A vasúttársaságok értékelése jegyárak alapján (2024. december)7

Magyarázat: A grafikon az egyes vasúttársaságokat a jegyek megfizethetősége szempontjából rangsorolja. A skála 1-10-ig terjed és a nagyobb szám jobb eredményt jelent. Forrás: Transport Environment

Azt látjuk, hogy a MÁV a legolcsóbb szolgáltatók közé tartozik, messze megelőzve a német, illetve osztrák (ÖBB) állami vasúttársaságot is. A cseh állami vasút ezen a téren is nagyon jól szerepel, azonban a többi régiós versenytárs, így a román, lengyel, illetve szlovák állami vasút kevésbé.

  • A magyar MÁV a hatodik legmegfizethetőbb vasúttársaság, 8,1-es pontozással. 
  • A román CFR 7,4-es pontozással jóval alattunk helyezkedik el. 
  • A lengyel PKP is csak 7,1-es pontot kapott.
  • A szlovák ZSSK 7,6-os eredménnyel szintén kevésbé megfizethető mint a magyar.
  • A cseh CD 8,1 pontozással viszont a magyar eredménnyel van holtversenyben.

Vasúti pálya hossza a régiós országokban (2023)8

Magyarázat: A grafikon azt mutatja meg, hogy az egyes országokban hány kilométer forgalomra alkalmas vasúti pálya volt 2023-ban. Forrás Eurostat

A vasúti pályák kiterjedtségét vizsgálva is megállapítható, hogy hazánk a régiós versenyben nem maradt le, hiszen a hasonló méretű országok közül csupán Csehországban nagyobb a vasúti pályák kiterjedtsége. Továbbá a méretben majdnem 2,5-ször nagyobb Románia is csak 3000 kilométerrel több vasúti pályával rendelkezik.

Konklúzió

Ugyan a hazai tömegközlekedésben szükséges folytatni a megkezdett fejlesztéseket és a színvonal javítását, különösképpen a vasúti szolgáltatások terén, azonban az elérhető adatok alapján végzett nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy a magyar tömegközlekedésről katasztrofális hangnemben nyilatkozó közszereplők túlzó és irreálisan negatív képet festenek le az egyébként alapvetően a régiós versenytársakkal hasonló színvonalú – viszont a lakosság körében lényegesen népszerűbb – szolgáltatásokról.

  1. 1https://www.ksh.hu/stadat_files/sza/hu/sza0017.html
  2. 2https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/rail_pa_total/default/table?lang=en&category=rail.rail_pa
  3. 3Érdemes megemlíteni, hogy Lengyelországra vonatkozó adat nem elérhető az Eurostat oldalon.
  4. 4https://www.ksh.hu/stadat_files/sza/hu/sza0017.html
  5. 5https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/rail_pa_total/default/table?lang=en&category=rail.rail_pa
  6. 6https://www.transportenvironment.org/articles/rail-ranking
  7. 7https://www.transportenvironment.org/articles/rail-ranking
  8. 8https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/ttr00003/default/table?lang=en&category=t_rail
Talált hamis vagy nem meggyőző híreket? Küldje el nekünk!
Back to top