A mezőgazdaság újra a biológiai hadviselés célpontjává válhat?

Bár ritkán kerül a figyelem középpontjába, a biológiai hadviselésnek van egy kevésbé ismert, ám stratégiailag kiemelt dimenziója, ami az élelmiszer-termelést veszi célba.
Egy potenciális biológiai támadás a releváns mezőgazdasági ellátórendszerek ellen akár teljes egészében megbéníthatja az adott társadalmat, aláásva ezzel annak védelmi képességeit is.
Ezzel a fenyegetéssel tisztában volt a hidegháború két szembenálló szuperhatalma is, így titkos programok keretében mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok aktívan foglalkozott a kérdéssel ebben az időszakban.
Magyarországon több mint ötven év után ismét felütötte a fejét a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF), amely több ezer szarvasmarha leölését tette szükségessé.¹ A vírus eredetéről, a forrásról még nem rendelkezünk megbízható információkkal² , a hatósági vizsgálat során azonban felmerült a gyanú, hogy a fertőzés akár mesterséges és szándékolt is lehet.³ Az eset rávilágít arra, hogy a biológiai hadviselés agrárdimenziója már nem pusztán egy hidegháborús árnykép, hanem valós stratégiai fenyegetés.
A Tényellenőr a hidegháborús amerikai BW (Biological Warfare) és a szovjet "Ekologiya" program példáján keresztül mutatja be a mezőgazdaságot és élelmiszeripart célzó biológiai hadviselés rejtett, de növekvő kockázatát.

A mezőgazdasági kórokozók rejtett fegyverként fenyegetik a modern agráriumot

Bevezetésként fontos kiemelni, hogy a fegyverként használt mezőgazdasági kórokozók (agrárpatogének) rejtett és gyors terjedésük miatt már rövid idő alatt is súlyos gazdasági és társadalmi károkat okozhatnak. A veszélyt tovább fokozza, hogy az ilyen támadások elkövetői gyakran rejtve maradnak, így a felelősség megállapítása különösen nehéz.⁴

A modern mezőgazdaság szerkezete, különösen a monokultúrás, nagyüzemi rendszerek elterjedése, rendkívül sebezhetővé teszi az élelmiszer-termelést az ilyen kórokozókkal szemben.

A genetikai változatosság hiánya miatt egy-egy agresszív kórokozó akár villámgyorsan is képes lehet végigsöpörni egy ültetvényen vagy állatállományon, ezzel gyakorlatilag akár egy teljes termésszezont vagy tenyészállat-populációt semmisítve meg.⁵ Az állatállományok esetében a genetikai károk elképesztő mértékűek lehetnek, az újjáépítés pedig ijesztően lassú. A történelem is számos példával szolgál az ilyen patogének hatására. Gondoljunk csak az ír burgonyavészre, amely éhínséghez és halálesetekhez, majd tömeges elvándorláshoz vezetett vagy a bengáli rizsbarnafolt-járványra, amely szintén százezrek életét követelte.⁶ A hidegháború során a két szuperhatalom felismerte a történelmi példákban rejlő tanulságokat, így mind a Szovjetunió, mind az USA komoly energiákat fektetett az agrárbiológiai fegyverek kutatásába és fejlesztésébe.

Biológiai fegyverfejlesztési program az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok agrárbiológiai fegyverprogramja a második világháborút követően indult el. Az agrárpatogéneket vizsgáló program célja az volt, hogy növényeket és haszonállatokat megfertőző kórokozók segítségével gyengítse az ország ellenségeit, különösen a kommunista Szovjetuniót és az érdekszférájába tartozó más országokat.⁷ A projekt során számos patogént fejlesztettek és alakítottak bevethető fegyverré, amelyek közül a legígéretesebbek még "szolgálati" nevet is kaptak:

a Phytophthora infestans – Burgonyavész,
a Magnaporthe grisea – A rizs járványos barnulása (Agent LX),
a Puccinia graminis tritici – Búza feketerozsda (Agent TX),
a Tilletia indica – Búza kőüszög.

A program során jelentős mennyiségű (több tíz tonnányi) spórakészletet halmoztak fel. Például az Agent TX-ből mintegy 40 tonnát tároltak különböző telephelyeken, amellyel valamivel több mint 259 ezer négyzetkilométernyi területet lehetett volna megfertőzni.⁸ Ez körülbelül az egykori Csehszlovákia és Magyarország teljes területét lefedhette volna.

A mértékek szemléltetéséhez Budapesti origóval felrajzoltunk egy 250 ezer (sötétbordó), majd egy 500 ezer (világosbordó) négyzetkilométer területű kört. Ahogy Whitby munkásságából ismertettük, 40 tonna Agent TX mintegy 259 ezer négyzetkilométer megfertőzéséhez elég, ami hozzávetőlegesen megegyezik a sötétbordó kör területével. A szennyező anyag duplájával már a régió nagy részére is kiterjedhetett volna a káros hatások mértéke, veszélyeztetve ezzel az érintett országok ellátását.

A feltételezett célpontok között kiemelt helyen szerepeltek a Varsói Szerződés államai, köztük Magyarország, valamint az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság mint a Szovjetunió egyik mezőgazdasági központja.⁹

A szovjet Ekologiya-program

A Szovjetunió agrárbiológiai hadviselési törekvései a hidegháborús korszak egyik legszigorúbban őrzött, ugyanakkor stratégiai jelentőségű programjában, az "Ekologiya" fedőnevű projektben csúcsosodtak ki. A program a Mezőgazdasági Minisztérium irányítása alatt zajlott, és célkitűzése messze túlmutatott a védekezésen: elsődlegesen támadó, offenzív jellegű mezőgazdasági biológiai fegyverek kifejlesztésére koncentrált. A mögöttes stratégiai szándék egyértelmű volt – az ellenséges országok, különösen az Egyesült Államok mezőgazdaságának megbénítása növényi és állati kórokozók bevetésével. Ezzel a nyugati gazdaságok és a "kapitalista" társadalmi rend súlyos destabilizációját kívánták elérni. A becslések szerint a fejlesztések csúcspontján mintegy 10 000 fő vett részt a programban, ami jelentősen meghaladta más országok hasonló biológiai hadviselési erőfeszítéseinek mértékét.¹⁰ Az Ekologiya egyik legfontosabb alrendszere az ún. "Biopreparat" volt, amely egy több száz laboratóriumból, gyárból és teszttelepből álló, titkos intézményhálózatot jelentett. A Biopreparat nem csupán technikai központként működött, hanem kulcsszerepet játszott a legfejlettebb biológiai kutatásokban és célzott fejlesztésekben is.¹¹ Az intézmények gyakran civil köntösbe bújtatott létesítmények voltak, amelyek valódi rendeltetését még az ott dolgozók jelentős része sem ismerte. A programban dolgozó szakemberek az amerikai program során bemutatott növényi patogének mellett kiemelt figyelmet fordítottak három különösen veszélyes állati patogénre is¹² :

a ragadós száj- és körömfájás vírusára (RSzKF),
a madárinfluenza vírusára,
az afrikai sertéspestisre (ASF).

A ragadós száj- és körömfájás, mint szovjet biológiai fegyver

A szovjet programban a ragadós száj- és körömfájás a potenciális agrárpatogén fegyverek között a leghatékonyabbnak és egyben legveszélyesebbnek számított. Az RSzKF, azaz ragadós száj- és körömfájás, különösen alkalmasnak bizonyult katonai célokra, mivel rendkívül fertőző, gyorsan terjed és csak az állatokra veszélyes, így az emberi célpontokkal szembeni támadásokhoz képest kisebb egy esetleges, különösen nukleáris válaszcsapás esélye. Érdekes adalék, hogy a második világháborút követően a szovjetek elfoglalták a németországi Insel Riems Kutatóintézetet, amely a világ egyik vezető RSzKF-kutató központja volt. A zsákmányolt eszközöket, állatokat és kutatási anyagokat a Szovjetunióba szállították, majd integrálták saját katonai programjukba. Ebből a szempontból a harmadik birodalom agrárbiológiai eredményei beépítésre kerültek a későbbi szovjet fegyverfejlesztési program során. Az RSzKF-fel kapcsolatos program eredményesnek bizonyult, és képesek voltak nagy mennyiségű szárított vírust előállítani, amelyet légi úton is eljuttathattak volna ellenséges országok állatállományához, potenciálisan óriási gazdasági károkat okozva.¹³

Ha egy gyors ütemű terjesztési móddal, például aeroszolos eljárással kombinálják a vírust, úgy példátlan sebességgel képes terjedni.¹⁴ Ideális meteorológiai körülmények között akár a napi 10 kilométeres terjedési ütem sem elképzelhetetlen.¹⁵ Szemléltetésként bemutatunk egy ilyen terjedési "modellt", feltételezve a fentebb említett mértéket. A terjedés csupán hipotetikus, a célja a fertőzés gyorsütemű terjedésének szemléltetése a hidegháború alatt kifejlesztett megoldásokat alapul véve. Kiindulási pontként a szlovákiai Nyárad (Ňárad) települését határoztuk meg, ahol sajnálatos módon már felütötte fejét a megbetegedés. A terjedést 6 napra határoztuk meg, feltételezve, hogy addigra az első tünetek alapján sikerül detektálni a vírust.

A hat különböző kör a terjedés első hat napját demonstrálja jelen esetben, a legbelső kör az eredeti fertőzés mértékét mutatja. Minden további nappal tíz kilométert haladna a fertőzés minden irányba. A szemléltető modellen jól látható, hogy már az első nap során eléri hazánkat, majd minden nappal egyre nagyobb területeket érint mind a kettő országban. Körülbelül az ötödik napra éri el a szomszédos Ausztriát. Jelen esetben nem számoltunk a lappangási idő alatt történő állatszállítással, az emberek és eszközök mozgatásával, amelyek maguk is terjeszthetik a betegséget úgy, hogy akár az eredeti fertőzéstől igen nagy távolságokra is gócpontokat hoznak létre. Már egy ilyen kezdetleges szemléltető ábrán is jól látható, miért tartották ígéretes fegyvernek a RSzKF-et a hidegháború során.

Fontos hangsúlyozni, hogy a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis, sőt még a marhavész is megkülönböztetett figyelmet kapott a szovjet biológiai fegyverprogramban. E vírusok kapcsán mutációs változatokat is vizsgáltak, valamint kiemelten foglalkoztak azzal, hogy hogyan lehet ezeket rovarvektorokon keresztül terjeszteni.

A kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, amelyekkel több millió rovar, például kullancsok alkalmazásával korlátozottan "irányítható", így akár mesterségesen is befolyásolható annak terjedése.

Ezeket a vektorokat úgy alkalmazták mint fertőző eszközöket: nemcsak az állatokat, de más vektor és patogén kombinációban növényeket is meg lehetett betegíteni segítségükkel. Az amerikai védelmi hírszerzés jelentése (DIA) rámutatott arra is, hogy a Szovjetunió, az USA-hoz hasonlóan aeroszolos terjesztési módszereket is kifejlesztett, amelyekkel erdők és mezők permetezésén keresztül lehetett betegségeket és kártevőket nagy területeken szétszórni. Ez az eljárás lehetővé tette, hogy a kórokozókat célzottan, ugyanakkor széles körben, különféle éghajlati viszonyok között is hatékonyan alkalmazzák. Ezek a kórokozók a szovjet mezőgazdasági biológiai fegyverprogram alappillérei voltak, amelyekkel akár egy ország teljes élelmiszer-ellátása is megbénítható volt.¹⁶

A hidegháború lezárultával veszélyes kezekbe kerülhetett az egykori szovjet "szaktudás"

A Szovjetunió összeomlásával a világ legnagyobb mezőgazdasági biológiai fegyverprogramja, az "Ekologiya" egyik pillanatról a másikra hullott darabjaira.

Félő volt, hogy az elhagyott vagy alulfinanszírozott intézményekből a patogének, a tudás vagy akár maguk a szakemberek is olyan államokhoz vagy terrorszervezetekhez kerülnek, amelyek biológiai fegyvereket akarnak fejleszteni.¹⁷

Válaszul erre a fenyegetésre indította el az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság a Biological Redirection programot. A program célja volt egyrészt megakadályozni a szovjet tudásbázis szétszóródását nemkívánatos irányokba, másrészt lehetőséget biztosítani a kutatóknak arra, hogy civil célú, transzparens mezőgazdasági vagy állategészségügyi kutatásokban folytathassák pályájukat. A program számos helyszínen sikeres volt, de maradtak szürkezónák is, különösen ott, ahol a nemzeti kormányzat még gyenge és kiforratlan volt.¹⁸

Érdekesség, hogy Irán a kilencvenes évek elején aktívan kereste a kapcsolatokat a volt szovjet tudományos elit bizonyos köreivel. A cél egyértelműen a tapasztalathoz és technológiához való hozzáférés volt. A szakértők abban egyetértenek, hogy több, a Biopreparat kötelékébe tartozó kutató is kapcsolatba lépett iráni megbízókkal, és egyes esetekben a felajánlott állásokat is elfogadták.

Különösen azok a virológusok és fermentációs szakértők voltak keresettek, akik például a száj- és körömfájás vírus nagyüzemi előállításában, vagy az afrikai sertéspestis stabilizációjában rendelkeztek jelentős tapasztalattal.

Teherán mellett Szíria és Líbia is nagyfokú érdeklődést mutatott a "szaktudás" iránt, ami különösen aggasztó lehet, hiszen napjainkban ezek az országok jelentős mértékben elveszítették önállóságukat, és számos külső tényező befolyásolja döntéshozatali folyamataikat. Kérdéses, hogy a megszűnő vagy meggyengült állami ellenőrzés milyen ajtókat nyitott meg a nem állami szereplők, milíciák vagy terrorszervezetek előtt.¹⁹

A cikk Rozs Bálint és Kelemen Hunor "Néma tömegpusztítás – amikor a vidék lesz a biológiai hadviselés új frontvonala" című tanulmányának felhasználásával készült.