Ugrás a tartalomhoz
Fejléc kép
Szalai Szilárd
Szalai Szilárd Vezető elemző

Az EU messze legkorruptabb tagállama lenne Ukrajna, ha felvennék

  • Az Európai Számvevőszék 2021-es jelentése szerint1 "a magas szinten elkövetett korrupció súlyos probléma" Ukrajnában.
  • A Transparency International korrupcióérzet-indexe,2 valamint a Világbank felmérései szerint is jóval magasabb a korrupció gyakorisága, valamint a korrupcióérzet Ukrajnában, mint az Európai Unió bármely tagállamában.
  • Ukrajna 2023-ban jelentős visszalépést tett a korrupció elleni harcban azáltal, hogy a parlament elé került egy olyan jogszabály, amely kiüresíti az egyik, az uniós integrációhoz kötődő egyik mérföldkövet, a bírósági reform garanciális vívmányait.34
  • A háború kitörése óta többször derült fény strukturális korrupcióra, a védelmi minisztérium három év alatt másodszor került nemzetközi szintű korrupciós botrányba.5
  • Ugyanígy kétséges az Ukrajnának juttatott nyugati segélyek sorsa is, ezeknek mintegy felével nem tud elszámolni az ukrán kormányzat.6

Ukrajna "ambiciózus célja", hogy 2025-ben öt-hat EU-csatlakozási tárgyalási klasztert nyisson meg - mondta Volodimir Zelenszkij elnök január 15-én7 . "Ukrajna érdemei alapján zajlik a csatlakozási folyamat, és ha a jelenlegi sebességgel és minőségben folytatják a reformokat, akkor akár 2030 előtt is sor kerülhet a csatlakozásra."- jelentette ki Ursula von der Leyen február végén a Támogassuk Ukrajnát plenáris ülésen.8

A folyamat 2022 június 17-én kezdődött el, amikor az Európai Bizottság támogatását fejezte ki Ukrajna uniós csatlakozása kapcsán az Európai Tanácsnak9 . Az EU ezzel együtt hét mérföldkövet10 jelölt ki az ország csatlakozásához, ezek:

  • Alkotmánybírósági reform
  • Bírósági reform
  • Korrupcióellenes reformok
  • Pénzmosás elleni fellépés
  • Oligarchaellenes törvények hozatala
  • Az uniós joghoz való adaptáció a szerzői jogok terén
  • A nemzeti kisebbségeket diszkrimináló törvények megváltoztatása

A European Pravda a döntés másnapján ugyanakkor már arról írt11 , hogy az ukrán állam képtelen lehet a csatlakozáshoz szükséges reformokat teljesíteni. 

A legnagyobb nehézséget épp a korrupcióellenes intézkedések jelentik az ukrán kormányzatnak, az országban ugyanis az Európai Unió Számvevőszéke szerint "a magas szinten elkövetett korrupció továbbra is súlyos probléma."12

A 2021-es különjelentés megállapításai szerint az ország már a háború előtt is "hosszú évek óta szenved(ett) a korrupciótól és az állam foglyul ejtésétől", ezért egy sor ajánlást fogalmazott meg a Számvevőszék is Ukrajna számára. Az egyik legfontosabb az, hogy konkrét intézkedések megtervezésével és végrehajtásával nemcsak a magas szinten elkövetett korrupciót (többek között az oligarchikus struktúrát) kell célba venni, hanem a szabad és tisztességes verseny akadályainak megszüntetésére is törekedni kell. 

Utóbbi állítást alátámasztja a BBC 2017-es ukrajnai riportja is, amelyben a lap arról számol be, hogy a politikai vezetés legfelsőbb szintjén álló személyek összvagyona eléri a 26 milliárd dollárt. Mindezt úgy, hogy a kormányzat szereplőinek többsége (Porosenko elnökön kívül- a szerk.) nem volt érintett a gazdasági életben13 .

De még a Transparency International korrupcióérzékelési indexe (CPI) is hasonló megállapításokat tesz, amely szerint Oroszország és Fehéroroszország után Ukrajna a legkorruptabb európai ország14 . A Transparency értékelése szerint Ukrajna 35 pontot ért el a 100-ból, és ezzel a 105-ik helyezést érte el a 180 országból. 

Hasonló megállapítást tesz a Világbank úgynevezett vesztegetés-gyakoriság indexe, amely azt méri, hogy a megkérdezett cégek hány százaléka kapott kenőpénz fizetésre vonatkozó megkeresést, vagyis a ténylegesen tapasztalható korrupciót firtatja. A kutatás eredménye szerint a korrupciós gyakoriság több mint háromszor magasabb Ukrajnában, mint az EU Világbank szerinti legkorruptabb országában, Olaszországban15 .

image
Forrás: A Világbank felmérésének korrupcióra vonatkozó eredményei alapján készítette a Századvég, 2025. február

A Transparency legutóbbi, 2024-es jelentéséhez csatolt régiós értékelőjének igencsak beszédes címet adott, "Kelet-Európa és Közép-Ázsia: a gyenge demokráciák és a virágzó korrupció ördögi köre". Ugyanakkor a tanulmány azt is megjegyzi, hogy bár európai viszonylatban még mindig a legkorruptabb országok közé tartozik Ukrajna, a Majdan óta komoly előrelépést mutat az ország a korrupcióellenes harcban. Ennek fő megnyilvánulásának az uniós csatlakozási követelményként meghatározott bírósági reformot nevezték16 . Ez a reform a bírák feddhetetlenségét kényszerítette ki,  létrehozva egy úgynevezett "közbizalmi tanácsot", amelyben kizárólag a civil szférából érkezők kaptak helyet, feladata pedig az, hogy a kinevezett ukrán bírók függetlenségét megvizsgálja, megerősítse. A Transparency International 2024-es jelentéséből kimaradt, hogy a bírósági reform egyik legfontosabb garanciális elemének kormányzati ellenőrzés alá vonása 2023 óta az ukrán parlament asztalán van17 .

A törvényjavaslat értelmében azonban a tanácsot teljes mértékben alárendelnék a kormány egyik saját bírósági ügyekkel foglalkozó szervének, az úgynevezett Legfőbb Képesítési Tanácsnak, és erősen korlátoznák a működését is. A törvénycsomag továbbá azt is lehetővé teszi, hogy újrajelöljenek az üres tisztségekre olyan bírákat, akik egyszer már elbuktak a függetlenségre, korrupcióra vonatkozó aggályok miatt18 . Ebben a formájában a jogszabály egyelőre nem került elfogadásra, ugyanakkor továbbra is terítéken maradt a közbizalmi tanács kormányzati felügyelet alá vonása. A tervezet szerint a kormányzat döntene a bírák feddhetetlenségét vizsgáló szerv összetételét illetően, ami a Dejure jogi szaklap értékelése szerint a kormányzati szempontból "kényelmes személyek" kinevezésének nyitna kaput.19

Korrupciós ügyek a közelmúltból

  • A bírák kinevezésére vonatkozó jogszabályok lazítása azért is aggályos, mert mint azt az EU Számvevőszéke is megállapította, a hivatali korrupció jelentős méreteket ölt Ukrajnában. Mindössze fél évvel a Közbizalmi Tanács függetlenségét korlátozó jogszabályról szóló szavazás előtt őrizetbe vették Vszevolod Knyazevet, Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának (CSK) vezetőjét, miután a Legfelsőbb Bíróságon, egy, "az Ukrajna Fegyveres Erőinek vezetősége és bírái által folytatott illegális előnyök megszerzésére irányuló hálózatot fedtek fel"20 . Azonban nem Knyazev volt az egyetlen korrupt bíró. Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal jelentése szerint tíz év börtönbüntetést kapott Mikola Csausz kijevi bíró, akit 150 ezer dollárral vesztegettek meg. A bankjegyeket befőttesüvegekbe "rejtette", de rajtakapták. A börtön elől Moldovába menekült, de elfogták.21 .

  • Néhány héttel ezelőtti hír, hogy a kijevi városházán hatmillió dollár, hatszázezer euró és nyolcszázezer hrivnya készpénzt talált bevásárlózacskókba és kartondobozokba rejtve az ukrán Korrupcióellenes Ügyészség (NABU) és az Országos Korrupcióellenes Iroda (SAPO).22

  • 2025-ben Rusztem Umjerov, Ukrajna védelmi minisztere ellen indított vizsgálatot az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal23 . Az ügy előzménye, hogy a Korrupcióellenes Akcióközpont azzal vádolta meg Umjerovot, hogy törvénytelenül járt el, amikor háttérbe szorította az általa sokat kritizált Védelmi Beszerzési Ügynökség (DPA) vezetőjét, akinek szerződését nem hajlandó megújítani24 . A DPA-t azzal bízta meg az ukrán kormány, hogy vezessen be nagyobb elszámoltathatóságot a fegyvervásárlások terén.25 A szervezet vezetőjének, Maryna Berzukova megbízását a szervezet felügyelő bizottsága egyhangúlag meghosszabbította, azonban Umjerov felülírta a döntésüket. A miniszter szerint a közbeszerzések "túl átláthatók" voltak, és Berzukova helyett Arsen Zhumadilov, a Nemzeti Logisztikai Üzemeltető vezetőjét javasolta a közbeszerzések ellenőrzésére (DOT). Ez azért aggályos, mert a DOT felelős a hadsereg beszerzéseiért is, vagyis Zhumadilov gyakorlatilag saját magát ellenőrizné.

  • Toomasz Nakhkur a tavalyi évben bukott bele a fentebb már említett Umjerov minisztériumánál kipattant botrányba, a főosztályvezetőt ugyanis azzal gyanúsították meg, hogy köze volt csaknem 1,5 milliárd hrivnya (14 millió forint) elsikkasztásához egy lőszerbeszerzési ügylet során. A minisztérium közölte: a tisztségviselő leváltásának oka az volt, hogy büntetőeljárást indítottak ellene.

  • Nem Umjerov az első védelmi miniszter, aki a háború alatt korrupciós botrányba keveredett. Olekszij Reznyikov 2021. november 4. óta töltötte be a védelmi miniszteri tisztséget, és fontos szerepet játszott a nyugati katonai segélyek megszerzésében. Ugyanakkor 2023 februárjában az ukrán elnöki hivatal honlapján megjelent egy petíció, amelyben Olekszij Reznyikov védelmi miniszter menesztését követelték26 . A kezdeményezés megfogalmazói egyebek mellett az ukrán védelmi minisztérium beszerzési botrányára is hivatkoztak. Mintegy fél évvel később Zelenszkij elnök végül menesztette a védelmi minisztert, miután kiderült: az általa vezetett minisztérium túlárazva vásárolt élelmiszereket az ukrán hadseregnek27 .

  • De, hogy mennyire átláthatatlanul bánnak a nyugati segélyekkel Ukrajnában, jól mutatja, hogy Zelenszkij elnök egy januári interjúban kijelentette, az Egyesült Államok által jegyzett 177 milliárd dollárból csak 75 milliárd dollárral tud elszámolni, a különbözetet- elmondása szerint- nem látta28 . Az elnök akkor azt is mondta, hogy a maradék összeg a korrupció vagy "lobbitevékenység" áldozata lett. Hozzátette azonban, hogy a korrupció véleménye szerint az amerikai fegyvergyártó cégek részéről történt, és nem ukrán részről. Ugyanakkor egy hónappal később már arról beszélt Zelenszkij, hogy nem 75, hanem 100 milliárd dollárral támogatta Ukrajnát az Egyesült Államok, ebből 68,5 milliárd fegyverbeszerzésre, 31,5 milliárd pedig működési támogatásként realizálódott29 .

Összességében tehát elmondható, hogy a háború kitörése óta még súlyosabbnak tekinthető az ukrán korrupciós helyzet, az ország pedig rendkívüli visszalépéseket tett az uniós integrációhoz kötődő mérföldkövek teljesítése terén. A bírósági reform figyelmen kívül hagyása, illetve a kormányzati struktúrában nyíltan megjelenő korrupció egybevág az EU Számvevőszékének megállapításaival, amely kimondja, hogy "a magas szinten elkövetett korrupció továbbra is súlyos probléma" az országban.

  1. 1https://op.europa.eu/webpub/eca/special-reports/ukraine-23-2021/hu/
  2. 2https://www.transparency.org/en/cpi/2024/index/ukr
  3. 3https://dejure.foundation/en/the-new-draft-of-the-roadmap-poses-risks-to-the-independence-of-the-public-integrity-council/
  4. 4https://kyivindependent.com/watchdogs-parliament-approves-destroying-key-pillar-of-judicial-reform/
  5. 5https://www.reuters.com/world/europe/ukraine-anti-graft-agency-investigates-defence-minister-amid-procurement-dispute-2025-01-29/
  6. 6https://www.instagram.com/hirtv_official/reel/DFszEmptqRS/
  7. 7https://kyivindependent.com/zelensky-eu-negotiations/
  8. 8https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/02/ukrajna-eu-csatlakozas-von-der-leyen
  9. 9https://enlargement.ec.europa.eu/european-neighbourhood-policy/countries-region/ukraine_en
  10. 10https://enlargement.ec.europa.eu/opinion-ukraines-application-membership-european-union_en
  11. 11https://www.eurointegration.com.ua/eng/articles/2022/06/18/7141516/
  12. 12https://op.europa.eu/webpub/eca/special-reports/ukraine-23-2021/hu/
  13. 13https://www.youtube.com/watch?v=a9id2Gdcv1c
  14. 14https://www.transparency.org/en/cpi/2024/index/ukr
  15. 15Data Visualization - Enterprise Surveys - World Bank Group
  16. 16https://www.transparency.org/en/news/cpi-2024-eastern-europe-central-asia--vicious-cycle-weak-democracy-flourishing-corruption
  17. 17https://kyivindependent.com/watchdogs-parliament-approves-destroying-key-pillar-of-judicial-reform/
  18. 18https://kyivindependent.com/watchdogs-parliament-approves-destroying-key-pillar-of-judicial-reform/
  19. 19https://dejure.foundation/en/the-new-draft-of-the-roadmap-poses-risks-to-the-independence-of-the-public-integrity-council/
  20. 20https://telegraf.com.ua/ukraina/2023-05-15/5791387-golovu-verkhovnogo-sudu-zatrimali-na-velikomu-khabari-podrobitsi
  21. 21https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=3544451115658046&id=836354983134353
  22. 22https://pestisracok.hu/a-kijevi-varoshazarol-uzemeltettek-ukrajna-legnagyobb-korrupcios-halozatat/?fbclid=IwY2xjawI1I0tleHRuA2FlbQIxMAABHSaSsoyxMPxLV_1lnqMyfGyUbe-901F_BTuFMHgxFlZXl9sMEXCrFIHGrw_aem_n69so74WxNKsdjoHm70R0w
  23. 23https://www.reuters.com/world/europe/ukraine-anti-graft-agency-investigates-defence-minister-amid-procurement-dispute-2025-01-29/
  24. 24https://hvg.hu/gazdasag/20250129_ukrajna-fegyverbeszerzes-korrupcioellenes-vizsgalat-rusztem-umerov-vedelmi-miniszter
  25. 25https://nako.org.ua/en/direct/v-of-a4
  26. 26https://www.pravda.com.ua/eng/news/2023/02/5/7387980/
  27. 27https://www.lemonde.fr/en/international/article/2023/09/04/the-fall-of-a-minister-and-an-ol
  28. 28https://kyivindependent.com/ukraine-has-received-less-than-half-of-us-assistance-allocated-during-full-scale-war-zelensky-says/?fbclid=IwY2xjawI1QW9leHRuA2FlbQIxMAABHb-Zs4DxmqwHYdoaNhkTOnfI0UihLV-Nvr30yNRPmxi_4ffXBDVuLGl9ZA_aem_ICDZyYsez8HviKwrq1BA8g
  29. 29https://kyivindependent.com/war-has-cost-320-billion-us-and-eu-covered-two-thirds-zelensky-says/
Talált hamis vagy nem meggyőző híreket? Küldje el nekünk!
Back to top