Európa Projekt: vége az optimizmusnak Nyugat-Európában, az emberek többsége tart a migrációtól
- Magyarország időről-időre komoly kritikát kap határozott, migrációt ellenző politikája miatt, nem csak az Európai Unió, de a nyugat-európai országok vezetése részéről is.
- A Tényellenőr a Századvég Európa Projektének 2024-es adatait vizsgálva arra jutott, hogy a migráció tekintetében hatalmas szakadék tátong az európai polgárok véleménye, és az európai politikusok döntései között.
- A korábbi optimizmusnak nyoma sincs a társadalmakban: A migrációval érintett nyugat-európai országokban a megkérdezettek 60 százaléka negatív jelenségként és nem lehetőségként látja már a bevándorlást.
- Az Európai Unióban megkérdezettek 74 százaléka értene egyet a szigorúbb határvédelemmel a migráció visszaszorítása érdekében. Ez az arány még magasabb Németországban és Franciaországban (77-77 százalék)
- Hogy ennek mi áll a hátterében, arra pedig választ adhat a következő adat. Az Európai Unióban megkérdezettek 65 százaléka érzi úgy, hogy nőtt a bűnözés a bevándorlás következtében és 55 százalék nem érzi magát biztonságban a bevándorlás miatt.
- A bevándorlással igazán érintett Svédországban, Belgiumban, Németországban és Franciaországban a fentieknél is nagyobbak ezek az arányok.
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke például így nyilatkozott 2024 májusában a Népszavának írt cikkében:1
"A szélsőjobb és a baloldal elhiteti velünk, hogy választanunk kell a befogadó Európa és a biztonságos Európa között. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól: mindkettőt megkaphatjuk, és meg is kell kapnunk. Az elmúlt években a jobboldali populisták félelmet terjesztettek anélkül, hogy bármit is tettek volna határaink biztonságáért. Számunkra a menekültügy és a migráció nem a félelemről vagy az ideológiáról szól. Hanem a szolidaritásról és a biztonságról, mert egyik nem létezhet a másik nélkül."
Magyar Péter európai szövetségese2 korábban a kerítésépítést, mint határvédelmi eszközt is bírálva arról beszélt, hogy:
"mi nem építünk falakat, mi hidakat akarunk építeni." 3
Európa Projekt: 2016 első felében a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 28 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatás készült azzal a céllal, hogy megvizsgálja az európai állampolgárok véleményét az unió jövőjét leginkább érintő kérdésekben. A 2017-es, 2018-as és 2019-es felméréseket követően a Századvég Alapítvány a magyar kormány megbízásából 2020 óta Európa Projekt néven folytatta a kutatást, amely továbbra is az európai politikai és társadalmi közbeszédet leginkább meghatározó témákra reflektált.

A Tényellenőr megvizsgálta, hogy Manfred Weber fenti állításai mennyire vágnak egybe az európai emberek véleményével. Ehhez a Századvég Európa Projektjének 2024-es adatait vette alapul.4
Vége az optimizmusnak
Bár az uniós vezetők nagy lehetőségként5, a munkaerőhiány csökkentéseként6 hivatkoztak és időnként még most is hivatkoznak a bevándorlásra, az unió polgárai másképp látják ezt a kérdést.
A teljes uniós lakosságra kivetített közvélemény-kutatás eredménye szerint, a lakosság 55 százaléka inkább negatív jelenségként tekint a migrációra, míg csak 29 százalék látja kifejezetten pozitívan a 2015 óta felgyorsuló népvándorlást.7

Forrás: Századvég, 2024
Ha pedig a migrációval valóban érintett nyugat-európai országok adatait nézzük, akkor ez a szám még nagyobb.

- Németországban a megkérdezettek 59 százaléka találja inkább negatív jelenségnek a migrációt, és csak 29 százalék látja a pozitívnak.
- Hollandiában 58 százalék látja negatívnak, 26 százalék pozitívnak.
- Ausztriában és Franciaországban még nagyobb a különbség, hiszen előbbinél 61 százalék míg utóbbinál 60 százalék találja rossznak a bevándorlást.
- Svédországban is 50 százalék inkább negatív jelenségnek látja a bevándorlást, és 38 százalék pozitívnak.
Már a németek is szigorítanak a határon
Emlékezetes, hogy korábban Magyarországot erősen kritizálták a határkerítés létesítése, és a szigorú ellenőrzés miatt.8 Azt embertelennek,9 hatástalannak,10 drágának11 minősítették a hazai és a nemzetközi baloldal képviselői egyaránt.12 Az Európa Projekt tanúsága szerint azonban az emberek többsége egyetért a határok megerősítésével a migráció csökkentése érdekében.
A közvélemény-kutatás szerint egészen kiugróan magas a Magyarországgal egyező álláspontot mutató polgárok száma.
Az egész EU-ban 74 százalék egyetért a határellenőrzés szigorításával a bevándorlás visszaszorítása érdekében.
Ezzel nem csak a migrációt kezdetektől ellenző V4-es országok értenek egyet kiemelkedően, de a felső mezőnyben vannak a migrációt korábban ösztönző, és azzal leginkább érintett nyugat-európai országok is.

- Franciaországban 77 százalék egyetért a határvédelem megerősítésével a migráció visszaszorítása érdekében, és mindössze 15 százalék nem.
- Belgiumban 71 százalék ért egyet, és mindössze 21 százalék nem.
- Hollandiában 74 százalék ért egyet, és 18 százalék nem.
- Németországban 77 százalék egyetért és mindössze 19 százalék nem.
Hozzátehetjük, hogy szeptember elején Németország be is jelentette azt, hogy az ország minden szárazföldi határán ideiglenes határellenőrzést vezetnek be az illegális migráció kezelése érdekében.13
Kiugróan magas az őshonos társadalomhoz magát nem sorolók száma
A Nyugat-Európában mindennapos társadalmi feszültségek hátterének megértéséhez egy másik adat is segítségünkre lehet.
Arra a kérdésre ugyanis, hogy "Ön mennyire tartja magát az országa többségi társadalmához tartozónak?(%)" a bevándorlás által terhelt országokban megkérdezettek a következő választ adták:

- A felmérés alapján Franciaországban, a társadalom 33 százaléka nem tartja a többségi társadalomhoz tartozónak magát.
- Németországban a megkérdezettek 51 százaléka(!) vallotta azt, hogy inkább nem, vagy egyáltalán nem tartozik a többségi társadalomhoz.
- Ausztriában ugyanez a szám 47 százalék.
- Belgiumban 45 százalék.
A migráció hatására nőtt a bűnözés és kevésbé érzik magukat biztonságban
És hiába hangoztatja évek óta Európa vezetése a sokszínűség, és a multikulturalizmus hasznosságát, az Európa Projekt azt mutatja, hogy az európai lakosok nem értenek ezzel egyet. Ezt tükrözi, hogy a megkérdezettek szerint nőtt a bűnözés és kevésbé érzik magukat biztonságban a hazájukban.

- Az Európai Unió átlagát nézve 65 százalék érzi úgy, hogy nőtt a bűnözés a bevándorlás következtében.
- De 55 százalék nem érzi magát biztonságban a bevándorlás miatt.
És ha országokra lebontva nézzük ezeket az adatokat, akkor azt látjuk, hogy a felső régióban a bevándorlással leginkább érintett, nyugat- illetve észak-európai országok állnak.

- Svédországban a megkérdezettek 76 százaléka tapasztalta már, hogy a bevándorlás következtében nőtt a bűnözés.
- Ausztriában 75 százalék,
- Belgiumban 71 százalék,
- Franciaországban 71 százalék,
- Hollandiában 72 százalék,
- Németországban 71 százalék vallotta ugyanezt.
Ha pedig biztonságérzetet vizsgáljuk országokra lebontva, ott is hasonló eredményt láthatunk.

- Olaszországban a megkérdezettek 61 százaléka érzi kevésbé biztonságban magát a bevándorlás következtében,
- Franciaországban 61 százalék,
- Ausztriában 60 százalék,
- Németországban 60 százalék,
- Belgiumban 58 százalék,
- Hollandiában 59 százalék ez a szám.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a korábbi Willkommenskultur-nak nyomát sem lehet tapasztalni. Az együttélési problémák, a fizikai fenyegetettség és bűnözős mértékének növekedése miatt jóval kisebb hasznát és több kárát látják a migrációnak. Az orbáni migrációs politika az európai társadalom szélesebb rétegeinél elfogadottá vált, még ha ez a politikai vezetők lépéseiben egyelőre kevéssé tükröződik.
- 1https://nepszava.hu/3236174_europa-befogad-es-ved
- 2https://privatbankar.hu/cikkek/nemzetkozi/manfred-weber-nyilt-szinen-meltatta-magyar-petert.html
- 3https://mandiner.hu/belfold/2024/11/a-nagy-manfred-weber-sztori-weber-celja-mindenaron-megbuktatni-orbant
- 4https://szazadveg.hu/europa-projekt-2022/
- 5http://lumens.hu/2015/10/08/a-bevandorlas-lehetoseg-nem-pedig-problema-en-azt-mondom-hogy-lassan-a-testtel/
- 6https://www.economx.hu/gazdasag/legalis-migracio-europai-unio-munkaerohiany.783114.html
- 7https://szazadveg.hu/wp-content/uploads/2024/08/Szazadveg_Az-Europa-Projekt_kutatas_eredmenyei_2024_osszefoglalo.pdf
- 8https://www.aljazeera.com/news/2015/8/31/france-hungary-refugee-fence-not-even-fit-for-animals
- 9https://mandiner.hu/belfold/2022/01/belfold-dk-kerites-migracio
- 10https://hirklikk.hu/kozelet/hatastalan-a-hatarkerites-az-embercsempeszekkel-szemben/424753
- 11https://24.hu/belfold/2015/06/17/brutalisan-draga-lehet-a-kerites/
- 12https://index.hu/belfold/2015/06/17/hatarzar_a_jobbik_nem_tamogatja/
- 13https://www.portfolio.hu/global/20240909/nemetorszag-lezarja-hatarait-708641