Milyen helyzetben van a nehezen megalakult német kormány?

Hat hónappal a német kormányválság után ismét politikai válság van kibontakozóban Berlinben.
Friedrich Merznek az SPD támogatása ellenére sem sikerült abszolút többséget szereznie a kancellárválasztás első fordulójában.
A Bundestag új szavazást írt ki, amelyen végül megszerezte a szükséges voksokat Merz, azonban úgy tűnik, a leendő CDU-SPD kormánykoalíción belül ellentétek vannak.
Amennyiben a mainstream pártok nem tudtak volna megegyezni egy kancellárjelölt személyében, akár előrehozott választás is következhetett volna.
Merz elkerülte a fiaskót, azonban a történelmi német pártok meggyengülésének pillanata volt, hogy az első fordulóban nem sikerült kancellárt választania a Bundestagnak. Az Alternative für Deutschland (AfD) Németország legnépszerűbb pártja lett áprilisra.

Németországban 2025. februárjában előrehozott választásokat tartottak a korábbi, úgynevezett “jelzőlámpa koalíció" válsága miatt.¹ A hagyományosan megosztott választási versenyben ezúttal sem sikerült egyik formációnak sem abszolút többséget szereznie,² így ismételten koalíciós tárgyalások kezdődtek a parlamenti küszöböt megugró pártok között. Az előzetes várakozásoknak³ megfelelően ezekből a tárgyalásokból teljesen kimaradt a szavazatok több mint 20 százalékát begyűjtő, ezzel a második helyen végző Alternative für Deutschland (AfD), mivel a hagyományos pártok már a kampány során kizárták az általuk szélsőjobboldalinak tartott formációval való együttműködést. A választáson győztes CSU/CDU koalíció így a kormányválság miatt előrehozott választást kezdeményező Olaf Scholz-féle Szociáldemokratákkal (SPD) kezdett kormányalakítási tárgyalásokba.

A szövetség a tárgyalások eredményeképpen a várakozásoknak megfelelően a CDU vezetőjét, Friedrich Merz-et állította kancellárjelöltnek. Hivatalba iktatásáról május hatodikán szavazott a német parlament, azonban hiába volt a pártszövetségnek parlamenti mandátumok tekintetében abszolút többsége (összesen 328 képviselő a 610 fős parlamentben), Merz nem tudta összeszedni a szükséges 50 százalék plusz egy szavazatnyi támogatást a megválasztásához a szavazás első fordulójában. Ilyen eset a német parlament történetében még nem fordult elő.⁴

Az eredmények alapján nyilvánvaló, hogy az CDU-SPD koalíció képviselői közül többen is Merz ellen szavaztak, és mivel a voksolás anonim módon zajlik, nem kizárható, hogy Merz saját pártján belül sem egységes a támogatottsága. Ezzel a kormányválság miatti választás győztese maga is válságba került, ugyanis előfordulhatott volna, hogy ha a koalíció nem képes átvinni Merz jelölését a Bundestagon, akkor újabb választás elébe nézhetett volna Németország.

Ki lehet kancellár?

A német Alaptörvény⁵ a kancellár megválasztásáról úgy rendelkezik, hogy ha a jelölt az első fordulóban nem szerzi meg az abszolút többséget, második fordulót kell kiírni, erre 14 napja van a Bundestagnak. Ha a második forduló sem hoz eredményt, akkor új jelölt(ek)et kell állítani, a győzelemhez ebben a körben azonban már elégséges relatív többséget szereznie a jelöltnek.

Utóbbi szabály eleve mentőövet dobott a CDU-nak, hiszen önerőből a legnagyobb frakciót teszik ki a német parlamentben, vagyis elvben képesek lehetnek relatív többséget szerezni.

A relatív többséggel való megválasztás azonban két aggályos pontot is felvet: egyfelől a képviselők csupán kis részének támogatását élvező kancellár (a CSU/CDU-nak 208 képviselője van a 610 fős parlamentben) nehéz politikai helyzetben veszi át hivatalát, hiszen már a kezdetektől fogva többségi támogatás nélkül kell tevékenykednie. Másfelől az sem teljesen biztos, hogy a CDU potenciális harmadik körös jelöltje egyáltalán meg tudta volna szerezni a relatív többséget. Ebbe ugyanis az SPD és a kispártok összefogása beleszólhatott volna, akik összesen 270 képviselőt mozgathatnak meg.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy míg az abszolút többséggel megválasztott kancellárt az államelnöknek mérlegelés nélkül ki kell neveznie, a relatív többséggel hivatalt nyerő jelölt esetében két opció van: az elnök vagy kinevezi a gyenge felhatalmazású kancellárt, vagy feloszlatja a parlamentet. Vagyis az a helyzet is előállhatott volna, hogy ha a nagy parlamenti pártok mindenképp kihagyják a második erőként parlamentbe jutó AfD-t az egyezkedésekből, akkor új választást kellett volna kiírni.

Ez volt az a forgatókönyv, amelyet a CDU-nak mindenáron el kellett kerülnie. Merz második körös megválasztásával sikeresen elkerülték a politikai válságot a kereszténydemokraták, azonban az már tény, hogy a kormánykoalícióban még a kancellár személyével kapcsolatban sincs teljes egyetértés. Ilyen szűk többség mellett a frakciókon belüli megosztottság a ciklus négy éve alatt akár többször is hasonló nehézségek elé állíthatja a kormányzatot. Az ilyen fiaskók pedig nem erősítik a hagyományos pártok egyébként is egyre csökkenő népszerűségét.

Mélyponton a hagyományos pártok, csúcson az AfD

A februári választások óta a CDU támogatottsága jelentősen bezuhant, nem kis mértékben köszönhetően annak, hogy választási győzelmüket követően Friedrich Merz visszatáncolt azokból a kampányígéretekből, amelyek népszerű alternatívává tették pártját a jelzőlámpa koalícióban csalódott, de az AfD-t szélsőségesnek tartó szavazók szemében.

Ezek között az ígéretek között számos gazdasági intézkedés mellett a leghangsúlyosabb az illegális migráció elleni fellépés volt. A CDU elnöke határozott fellépést ígért a bevándorlás terén, megválasztása után azonban már azt nyilatkozta, “egyikünk sem akarja lezárni a határt".

Olyannyira rosszul állnak a hagyományos pártok, hogy az Ipsos felmérése szerint⁶ története során először az AfD lett Németország legnépszerűbb pártja áprilisban. Az intézet kutatása szerint az AfD 25, a CSU/CDU 24, az SPD pedig csupán 15 százalékon állt. Mindez azt is jelenti, hogy Merzéknek a koalíción belül látható feszültség ellenére abszolút nem áll érdekükben új választást kiírni, azt ugyanis– jelen állás szerint– minden bizonnyal az AfD nyerné. Valószínűbb, hogy a frissen megválasztott kancellár inkább az ellenzéki pártokkal kötött alkalmi alkukkal próbálja meg majd biztosítani a mindenkori parlamenti többséget. Ez azonban a potenciális partnerek értékvilágának, és a meglehetősen konzervatív húrokat pengető kereszténydemokrata kampányígéretek ismeretében vélhetően újabb támogatókat visz a mainstream pártok táborából.

Összességében tehát elképzelhető az is, hogy a CDU-nak jobban megéri valamiféle ajánlatot tennie az AfD részére, hogy ezzel lehetőleg az abszolút többséget biztosítsa Merz számára. Ugyanakkor Merz élesen kizárta jelöltsége során a Weidelékkel való bárminemű együttműködést,⁷ a CDU elnökének már jelenleg is megtépázott renoméjának semmiképpen nem tenne jót, ha ebből az ígéretéből is visszatáncolna. A Scholz-kormány utolsó napjaiban az AfD-ről nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés pedig ezt eleve ellehetetleníti.