Tényleg „megalázóan nehéz" nőként élni Magyarországon?

Bevezetés

Az elmúlt hónapokban egymás után jelentek meg olyan anyagok, amelyek szerint Magyarországon „megalázóan nehéz” nőként élni, „mától ingyen dolgoznak a nők”, és a legfrissebb adatok alapján „Magyarország az EU második legrosszabb országa a nők számára”. Az Amnesty International a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) friss indexére hivatkozva megállapította: Magyarország az utolsó előtti helyen áll, 51,6 ponttal, és egy év alatt több mint 6 pontot veszített.

Egy másik elemzésük szerint Magyarországon 17,8 százalékos a nemek közötti átlagos bérszakadék, ezért az október 27-i „Egyenlő Díjazás Napjától” szimbolikusan az év végéig „ingyen dolgoznak” a nők. A szervezet ezzel gyakorlatilag zárójelbe teszi azokat a kifejezetten nőket célzó adó- és nyugdíjpolitikai intézkedéseket, amelyek európai összehasonlításban is kivételesek.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák 2020 óta teljes személyijövedelemadó-mentességet élveznek. 2023-tól a 30 év alatti, gyermeket vállaló nők is szja-mentességet kapnak az átlagbérig. 2025. október 1-jétől pedig minden háromgyermekes, dolgozó anya életkortól függetlenül jogosult adómentességre, ami azt jelenti, hogy a nagycsaládos, munkát vállaló anyák köre gyakorlatilag teljesen kikerül a jövedelemadózásból.

Emellett évek óta létezik a „Nők 40” kedvezményes nyugdíj, amely lehetővé teszi, hogy a nők a nyugdíjkorhatár előtt, 40 év jogosultsági idő után – ebből legalább 32 év munkaviszonnyal – teljes öregségi nyugdíjba vonuljanak. Ezek az intézkedések közvetlenül befolyásolják a nők adóterhelését, nettó jövedelmét és életpályáját, a szóban forgó Amnesty-anyagok azonban ezeket „az anyaság mentén számoló, látszatintézkedések” körébe sorolják.

Mit mér valójában az EIGE-index?

Az EIGE, mint az Európai Unió szakosított ügynöksége 1–100 közötti skálán méri a nemek közötti egyenlőséget, ahol 1 a teljes egyenlőtlenséget, 100 a teljes egyenlőséget jelenti. Az index hat fő területet vizsgál: munka, pénz, tudás, idő, egészség és befolyás, kiegészítve évente változó tematikus modulokkal (idén a sztereotípiákkal).

A cél meglehetősen „ambiciózus”: egyetlen összpontszámmal és rangsorral kifejezni az országok közötti különbségeket. 2024-ben az EIGE hivatalos leírása szerint Magyarország 57,8 ponttal ugyanúgy a 26. helyen állt, mint idén, ám akkor a „sztereotípiák” miatt 6 ponttal kevesebbet ért el.

Érdemes kiemelni, hogy az index jellemzően normatív követelményekkel dolgozik, tehát annál „fejlettebbnek” tekint egy országot, minél inkább közelít a férfiak és nők aránya a politikai testületekben, a vállalati döntéshozatalban, vagy éppen a bérek tekintetében az 50-50 százalékhoz. Könnyű belátni, hogy ez a megközelítés nem sokat árul el a valóságról, a nők döntési szabadságának érvényesüléséről, a reáljövedelmük alakulásáról és általában az életminőségükről.

Foglalkoztatottság, nyugdíj – hogyan torzulnak a mutatók?

Az Amnesty narratívájára jellemző, hogy az EIGE-nél is szigorúbb: például a „fizetett munka” dimenzióban Magyarország 74,8 pontot ér el, ami a 8. helyre volt elég a rangsorban, mégis, az NGO szerint ez csak látszólag jó eredmény. Pedig, ha valamiben, hazánk ebben a dimenzióban a módszertani torzítás ellenére is kifejezetten erős.

Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat 2023-as adatai szerint Magyarországon a 20–64 éves nők foglalkoztatási rátája 70,5 százalék volt, ami magasabb az EU-átlagnál. Vagyis a „második legrosszabb hely” nem arról híres, hogy a nők bármiféle diszkrimináció miatt tömegesen kiszorulnának a munkaerőpiacról.

Ezt a képet alapvetően befolyásolja a „Nők 40” konstrukció. Aki 40 év jogosultsági idő után korábban nyugdíjba megy, az statisztikailag inaktívvá válik, miközben a valóságban gyakran tovább dolgozik részmunkaidőben vagy családi vállalkozásban, ezt viszont az EIGE már nem veszi figyelembe, ahogy a GYED-en, GYES-en töltött időszakot sem.

Emellett Magyarországon a teljes várható élettartam a nők esetében 2023-ban elérte a 79,6 évet, míg a férfiaké 73,4 év volt, ami azt jelenti, hogy a nőknél hosszabb a nyugdíjban töltött idő.

Egy olyan módszertan, amely egyszerűen csak „foglalkoztatott” és „nem foglalkoztatott” kategóriákat különböztet meg, és a statisztikai egyenlőséget jutalmazza, ezekből az adatokból mindig azt fogja kihozni, hogy a magyar nők tömege „hiányzik” a munkaerőpiacról, amíg ők korábban vagy a férfiakkal egyező időben mehetnek nyugdíjba.

Fontos hangsúlyozni, hogy egyetlen nő sincs arra kötelezve, hogy a gyermeke 2-3 éves koráig otthon maradjon vele – a bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon 2010 óta több mint kétszeresére emelkedett –, sem arra, hogy éljen a kedvezményes nyugdíj lehetőségével és úgy döntsön, hogy az unokáira, a családjára és a saját egészségére fordít több időt. A jelenlegi index és az Amnesty viszont ezt a döntési szabadságot „hátrányként” értékeli.

Bérszakadék, pályaválasztás és az érdeklődés különbségei

Az Amnesty „ingyen dolgoznak a nők” narratívája a 17,8 százalékos bérkülönbségre épít, amelyet a nemek közötti strukturális igazságtalanság egyértelmű bizonyítékaként mutat be. A probléma itt kettős. Egyrészt az úgynevezett „átlagos bérszakadék” nem veszi figyelembe a részmunkaidőt, a ledolgozott órák számát, az iparágakat, a munkatapasztalatot és a gyermekvállalással töltött időt. Másrészt feltételezi, hogy a pályaválasztási döntések mögött nincsenek valós, személyes preferenciák.

A nemzetközi szakirodalom azonban régóta azt mutatja, hogy a nők és a férfiak átlagosan eltérő érdeklődési irányokat mutatnak. Egy átfogó metaanalízis szerint a férfiak jobban preferálják a „dolgokkal” végzett munkát, míg a nők inkább az emberekkel végzett tevékenységek felé húznak. Az elemzés nagy hatásméretet talált ezen a tengelyen. Kimutatta, hogy férfiaknál erősebb az érdeklődés mérnöki, természettudományos és matematikai pályák iránt, míg nők a szociális, művészeti és adminisztratív területek iránt érdeklődnek jobban.

Ez nem jelenti azt, hogy egyéni szinten ne léteznének ellenpéldák, de azt igen, hogy ha a felsőoktatási jelentkezés szabad – márpedig Magyarországon központi felvételi rendszer van, ahol a szakonkénti létszámkeretek mellett szabad a jelentkezés, a besorolás pedig az elért eredmény alapján automatikusan történik –, akkor a végeredményben tükröződni fognak az átlagos érdeklődésbeli különbségek.

Amikor az Amnesty kifogásolja, hogy az informatikai szakértők között csak 15 százalék a nők aránya, ezzel azt sugallva, hogy láthatatlan akadályok állnak a nők előtt, akkor valójában a döntési szabadságukat és érettségüket vitatja. Vagyis lényegében azt állítja, hogy nem elég függetlenek és felvilágosultak ahhoz, hogy a későbbiekben nagyobb munkajövedelemmel kecsegtető mérnök-informatikát válasszák, mondjuk a szociális munkás szakirány helyett.

A bérkülönbség másik fontos oka, hogy a magas bérű, egyben fizikailag megterhelő, több műszakos vagy veszélyes munkakörökben – például bizonyos építőipari, nehézipari vagy logisztikai területeken – a férfiak vannak többségben. Ezt az Amnesty cikke maga is elismeri annyiban, hogy megjegyzi, hogy az építőipari fizikai munkakörökben a férfiak felülreprezentáltak, miközben a diplomás, de alacsonyabb bérű szociális és oktatási szektorban a nők vannak többen.

Így adja magát a kérdés: mennyire igazságos az az index, amely a fizetések különbségét mérve figyelmen kívül hagyja a munka jellegét, egészségkárosító hatását vagy a munkabaleseti kockázatot, és nem mellesleg a nők döntési szabadságát is?

Másként fogalmazva, az EIGE és az Amnesty által preferált „egyenlőség” csak akkor lenne elérhető, ha minden munkakörben, a kubikustól az atomfizikusig ugyanannyi nő dolgozna, függetlenül attól, hogy hány nőt érdekel az adott szakma; vagy mondjuk az oktatásban, egészségügyben dolgozó nők bérkompenzációt kapnának azért, mert kevesebb a női hegesztő és magasépítő.

Oktatás, túlképzés és asszisztensi pályák

Az Amnesty egyébként külön is kitér az oktatás dimenziójára, ahol Magyarország 49,9 ponttal a hátsó régióba szorult. Ez a dimenzió nemcsak az iskolai végzettség szintjét, hanem a „horizontális szegregációt” is méri, vagyis azt, hogy milyen mértékben koncentrálódnak a nők bizonyos képzési területeken.

Itt jelenik meg a módszertan egyik legellentmondásosabb előfeltevése, miszerint minél több nő szerez felsőfokú végzettséget, és minél inkább közelít a nők és férfiak aránya a „férfiasnak” tekintett szakokon, annál jobb. Az előző pontban ezzel már foglalkoztunk, érdemes azonban még valamit hozzátenni.

Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az EU-ban az átlagos „túlképzettségi ráta” 21,3 százalék volt: ennyi olyan dolgozó van, aki felsőfokú végzettséggel alacsonyabb képzettséget igénylő munkakörben dolgozik. A ráta a nőknél még valamivel magasabb (22 százalék) is, mint a férfiaknál (20,5 százalék). Ez azt jelenti, hogy az „egyre több diploma” mint önmagában vett cél könnyen odavezet, hogy egy jól kereső, de végzettséget formálisan nem igénylő asszisztensi, irodai vagy értékesítő pozíciót betöltő nő – aki esetleg tudatosan nem ment egyetemre – a statisztikában „lemaradóként” jelenik meg az egyetemista, de bizonytalan munkaerőpiaci helyzetű szabad bölcsészhez képest.

Tehát az a fontos kérdés, hogy egy nőnek van-e lehetősége olyan pályát választani, amely számára értelmes és fenntartható, megint csak nem számít – a cél a statisztikai egyenlőség „a nőkért, ha kell a nők (és a józan ész) ellenére is”.

Befolyás, politika, „üvegplafon” – mennyit mond el az index?

Az Amnesty egyik legerősebb érve az, hogy a „befolyás” dimenzióban Magyarország 10 éve az utolsó helyen áll, idén 12,9 ponttal, és az EU-ban egyedüliként itt nincs női miniszter. Az országgyűlési képviselők között 14 százalék a nők aránya, a nagyvállalati döntéshozó testületekben pedig 11 százalék, szemben a 30–35 százalék körüli uniós átlaggal.

Ezek tények, ugyanakkor itt is megjelenik az index normatív jellege: azt feltételezi, hogy a nők és férfiak arányának kötelezően közel kellene lennie az 50–50 százalékhoz minden döntéshozó fórumon. Ez a dogma zárójelbe teszi a pártpreferenciákat, az ország politikai kultúráját és a jelöltállítás belső logikáját. Nincs tekintettel arra, hogy a női politikai jelenlét összességében hogyan viszonyul más lehetőségekhez, és lényegében tényként kezeli, hogy az aránytalanság döntő oka a rendszerszintű elnyomás. Ennek a megközelítésnek az egyik szélsőséges megjelenési formája már az egyetemeken is hirdetett állítás, amely szerint minél több nő van a politikában, annál jobban fog működni egy demokrácia, mert a nők alkalmasabbak a demokratikus törvényhozásra, mint a férfiak.

Családpolitika, adómentesség és a választási szabadság

A módszertani kritika egyik legfontosabb eleme, hogy az index gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja a magyar kormány családtámogatási intézkedéseit, még azokat is, amelyeknek a közvetlen kezdeményezettjei a nők.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák teljes szja-mentessége 2020 óta létezik. 2023-tól a 30 év alatti anyák is szja-mentességet kapnak az átlagbér szintjéig, 2025 őszétől pedig a háromgyermekes, dolgozó anyák is bekerültek a teljes adómentességi körbe, életkortól függetlenül.

Ezek az intézkedések azt jelentik, hogy egy három- vagy többgyermekes, dolgozó nő Magyarországon olyan nettó jövedelmet vihet haza, amelyet az EIGE-index pénz- vagy munkadimenziója egyszerűen nem lát. A bruttó bér szerinti összehasonlításban „hátrányban” lehet, miközben a nettó jövedelem tekintetében kifejezetten kedvező helyzetben van.

Hasonló a helyzet az idődimenzióval. Az Amnesty rámutat, hogy a gyermekgondozásra és házimunkára fordított idő tekintetében Magyarországon nagy a különbség a nők és a férfiak között, és a nők közül sokan heti 35 óránál is többet töltenek gyermekgondozással – ingyen.

Szokás szerint sem az EIGE, sem a szóban forgó NGO nem tud és nem is akar válaszolni arra a kérdésre, hogy ezt milyen mértékben választják a nők maguk, és milyen mértékben kényszerülnek rá. Nem mellesleg a hosszabb otthonmaradási lehetőség, a kedvezményes nyugdíj, az adómentesség olyan többletjuttatások, amelyeket a férfiak részben vagy egészében nem vehetnek igénybe, ugyanakkor ezeket az index és az Amnesty kizárták a vizsgálódásukból, holott úgy is felfoghatóak lennének, mint az anyaság „bére” – már amennyiben elfogadjuk azt az inhumánus logikát, amely szerint az anyaság is csak egy munka.

Más szóval, az EIGE-index a családbarát politikákat és a hosszabb otthontöltött időt „kockázati tényezőként” kezeli, miközben ez éppen a választási szabadság egyik fő pillére.

Az Amnesty narratívája, miszerint Magyarországon „megalázóan nehéz” nőként élni és „második legrosszabb az EU-ban” mesterkélt, de vitatható módszertani és világnézeti előfeltevéseken nyugszik. A használt index egy olyan normatív célállapotot kódol, amelyben az a jó társadalom, ahol a nők és férfiak életútja statisztikailag minél inkább egymás tükörképe minden területen: foglalkoztatás, politika, oktatás, házimunka és sztereotípiák szintjén.

Magyarország ezzel szemben egy olyan családpolitikai modellt követ, amelynek lényege, hogy a nők szabad akaratukból, külső kényszerektől mentesen dönthessenek, és ne kelljen szükségszerűen választaniuk az anyaság és a karrier között, miközben az élet bizonyos területein jelentkező többletvállalásukat is kompenzálják.

Források:

https://amnesty.444.hu/2025/12/02/nonek-lenni-nalunk-a-masodik-legrosszabb-az-eu-ban

https://www.amnesty.hu/matol-ingyen-dolgoznak-a-nok-magyarorszagon/

https://nav.gov.hu/ado/szja/szja-kedvezmenyek/negy-vagy-tobb-gyermeket-nevelo-anyak-kedvezmenye

https://csalad.hu/tamogatasok/szja-30-a-30-ev-alatti-anyak-szemelyi-jovedelemado-mentessege

https://csalad.hu/tamogatasok/haromgyermekes-anyak-szja-mentessege

https://dap.gov.hu/eletesemenyek/nyugdijas-leszek

https://eige.europa.eu/gender-equality-index/2025/country/HU

https://eures.europa.eu/living-and-working/labour-market-information/labour-market-information-hungary_en

https://health.ec.europa.eu/system/files/2023-12/2023_chp_hu_english.pdf

https://kormany.hu/hirek/koncz-zsofia-tobb-mint-duplajara-nott-a-bolcsodei-ferohelyek-szama-az-elmult-masfel-evtizedben

https://www.amnesty.hu/matol-ingyen-dolgoznak-a-nok-magyarorszagon/